A tudatosság sokkal kisebb része mentális életünknek, mint az, aminek nem vagyunk tudatában, mert nem lehetünk tudatában annak, aminek nem vagyunk a tudatában... milyen könnyű ezt kimondani; milyen nehéz felfogni! Olyan ez, mint azt kérni az elemlámpától, hogy egy sötét szobában világítson rá valamire, amire nem vetül fény. Az elemlámpa, mivel bármerre is fordul, oda fényt vet, arra a következtetésre fog jutni, hogy minden meg van világítva. A tudat is látszólag így járja teljesen át az egész mentális életünket, holott valójában nem ez a helyzet. - Julian Jaynes
Biztosan sokatokban felmerült már az a kérdés, hogy például a sztároknak miért jut olyan élet amilyen, hogyha nektek nem? Miért igazságtalan az élet? Vagy ne menjünk messzibbre egy körülöttetek élő embertől, mert biztos vagyok benne, hogy a ti környezetetekben is található olyan személy, akinek nem a semmiből kellett építkeznie, hanem a dolgok már számára adottak voltak, mint például a pénz, egy jó autó a szülőktől, és ahhoz hogy a mostani álláspontját elérje, nem kellett nagyobb erőfeszítést végrehajtania annál, mint hogy az iskolapadban odateszi magát azért, hogy legyen valaki. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem születik minden ember egyenlő környezetbe, hogy egyenlő helyzetből induljon ki, ha valamit el akar érni, és ne kelljen 80%-al többet tennie azért az egy dologért, amibe más mondjuk csak 10%-ot fektet bele.
Tulajdonképpen itt belekóstolhatnánk a szabad akaratba, és a sorsba, vagy akár sorstalanságba, de ebben a bejegyzésben nem erről szeretnék írni. Inkább arról, hogy hogyan lehetünk mi akár 80% belefektetéssel is, de azok az emberek, akik valójában lenni szeretnénk.
Gondoljunk csak bele. Tulajdonképpen csak egyetlen egy tudatos életünk van, ahogy hangoztatni szoktam, és ebben az egyetlen egy életünkben meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni saját magunkból, és a helyzetünkből. Ne legyünk elégedetlenek a későbbiekben, és nyolcvan évesen majd ne mondogassuk azt magunknak, hogy ,,a francba, bezzeg ha akkor ezt és azt tettem volna, most nem itt lennék". Mondogassuk inkább azt majd nyolcvan évesen, hogy ,,elértem mindent, amire vágytam, és amit szerettem volna". De ehhez mi a kulcs?
▶️ Elsősorban, hogyha tudod, hogy mit kellene tenned, de valamiért mégsem teszed azt, akkor tulajdonképpen tudatosan szembe köpöd magadat. Ezzel pedig egyértelműen megalázod magadat saját magad előtt, ugyanis nem tartod magad annyira, hogy igen is megtedd azt, amit tenned kellene. Például, ha tudod, hogy hétfőn dolgozatot fogsz írni, vagy a munkahelyeden a főnököd ellenőrizni fogja a befejezett munkádat, de te még nem készültél el vele, és nem is állsz neki tanulni sem a dolgozatra, és a munkádat sem fejezed be, akkor tulajdonképpen hétfőn megalázóan fogod magad érezni, amikor a papír felett fogsz hajolni, és nem fogsz tudni semmilyen kérdésre sem válaszolni, vagy amikor majd a főnököd kéri a dokumentumokat amiket elkészít(h)ettél (volna), de te valamilyen buta magyarázatot fogsz találni arra, hogy miért nem készültél fel, és alul maradsz. Valóságos szégyenérzeted lesz, hogy még erre sem voltál képes, és azt mondanom sem kell, hogy a munkahelyi viszonyoknak megfelelően, a főnököd egy megbízhatatlan személynek fog tartani onnantól kezdve, és ezt nagyon-de nagyon nehezen fogod tudni magadról levakarni.
De ha szeretnénk nagyobb példát venni ehhez az állításhoz, akkor mondjuk azt, hogy teljes mértékben tisztában vagy az adott helyzeteddel, amiben nem érzed jól magadat, de mégsem vagy képes változtatni, nem vagy képes kitörni abból a helyzetből, hanem inkább sajnáltatod magadat, és sajnálod magadat. Ami egy darabig nem is probléma, hiszen a pszichológia szerint, meg kell lennie az "én időnek", amikor is teret és időt hagysz annak, hogy feldolgozd az adott veszteséget, vagy az adott szituációt amibe akár akaratod ellen, de belekerültél. Tiszteletben kell tartanod a saját érési idődet, ugyanis az ember képes türelmetlen létére egyből a gyógyulásra fókuszálni, holott a problémát magát még fel sem ismerte, amivel tulajdonképpen sietteti a sorsát, saját magát, és a körülötte élő embereket is. Viszont van az az idő, amikor már nem egészséges az önsajnálkozásban élni, hanem a problémát felismerve tenni kell érte/ellene, és meg kell szabadulni a negatív tényezőktől, amik akár negatívan befolyásolják az életedet.
▶️ Másodsorban, meg kell tanulnod elengedni a múltat, és a rég szeretteit, szerelmeit, mert úgy sem fognak visszajönni, ha már eddig sem jöttek. Képesek vagyunk beleerőszakolni saját magunkat olyan szituációkban, ahol az önsajnálkozás átmegy egy olyan helyzetbe, hogy a múltat hiányoljuk, és azt mondjuk ,,bárcsak minden olyan lenne mint régen". Hát nem barátom, nem szabad hogy olyan legyen mint régen, ugyanis akkor nem mennél előre, és valószínűleg a múltból amiket megtanultál, azokat itt és most nem tudnád, és valamilyen szintű tudatlan intelligenciával élnéd a mindennapjaidat, hisz minden egyes napod olyan lenne, mint régen. Nem fejlődnél, a párkapcsolataid sem fejlődnének, a szeretteiddel, családoddal való kapcsolataid sem fejlődnének, és megragadnál egy helyben, az idők végezetéig. Nem hiába rendelte el a nagyobb erő ott fent, hogy folyamatos változáson, átalakuláson menjünk keresztül. Tapasztalnunk kell, meg kell értenünk azt, ami körülöttünk történik, és nem szabad hiányolnunk azt, ami már nincs, vagy ami elmúlt. Ezért fontos az, hogy mindig képesek legyünk befogadóvá válni, befogadni az új információkat, interakciókat, és tanuljunk belőle, fejlődjünk.
▶️ Sajnos mi emberek, köztük te is, biztos vagyok benne, hogy sokszor hibáztattál már mást a gondjaidért, vagy a történtekért. Biztosan sokszor álltál ki olyan szinten saját magad mellett, hogy nem voltál képes belátni, ha valamit tényleg te rontottál el, és nem a sors. Nagyon fontos alapja a sikernek, és a cél elérésének, hogy meg kell tanulnunk önmagunkat hibáztatni azért, hogy később ne kövessük el ugyanazt a hibát. Ahogy feljebb is megírtam, az "én-idő" is lehet egy olyan idő, amikor feldolgozzuk az elkövetett hibáinkat, és megtanulunk velük együtt élni. Az, aki nem vállalja a következményeket, és másokban keresi a hibát, vagy másokra keni az adott helyzet létrejöttének a miértjét, az az ember gyáva. Sajnos gyávaként nincs túl nagy esélyed a valódi, és nem felszínes sikerek elérésében, vagy a nem pillanatnyi boldogság elérésében, hisz a gyávaság valójában gyengeség. A gyenge embereket pedig felemészti a megfelelési kényszer, így hogyan valósítod meg önmagadat?
▶️ Tulajdonképpen hibáztathatjuk a sorsot, ameddig csak akarjuk, de egy idő után le kell ülnünk, és végig kell újra pörgetnünk az eseményeket, és rá kell jönnünk, hogy mindent, ami történt, akár tudat alatt, akár tudatosan, de mi, a saját kezünkkel vittük véghez. Nehéz felismerni ezt a pontot, és nehéz együtt élni azzal, hogyha nagy hibákat követtél el, de nem lehetetlen! És ne felejtsd el, hogy van ott fent valaki, aki ha valóban megbánod tetteidet, akkor ő megbocsájt!
▶️ Vesztesekre bizony szükség van! Ők a nullák, ők a viszonyítási pont. Szükség van rájuk azért, hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Nem ritka az a helyzet, biztos vagyok benne, amikor az utcán sétálsz és meglátsz jobb esetben egy, rosszabb esetben több hajléktalant az utcán. Ilyenkor ha minimális empátia is létezik benned, biztos vagyok benne, hogy megfordul a fejedben, vajon hogyan, miként kerültek oda ahol vannak. Ezzel nem elkönyvelni akarom őket veszteseknek, mert lehet, hogy egy teljesen intelligens, művelt, lediplomázott ember ül ott az utcán, más és más ezernyi okból kifolyólag, de biztosan megfordul a fejedben az, hogy te nem szeretnél arra a sorsra jutni mint ők. Ez kiindulásnak, és motivációnak már elég, egy darabig. Tehát a körülöttünk lévő emberek építenek minket, akár tudat alatt és akár úgy, hogy mi nem akarjuk azt. De valahol, az agy hátsó részében megpihennek ezek a gondolatok, és amikor nincs motivációd, hogy például miért tanulj, akkor bizony nem jársz rosszul, ha ezeket a látott, és érzékelt szituációkat előveszed és erősíted magadat.
▶️ Mondhatnánk azt, hogy a nőknek mennyivel könnyebb, hisz elég, ha csak jó helyre házasodnak, és megkapnak máris mindent. Nos, el kell hogy mondjam, hogy másra támaszkodni mindig is veszélyes! Amilyen könnyűnek látszik, annyira veszélyes is, hisz az a támaszték bármikor eldőlhet. Ezért nincs más dolgod, mint saját magadra támaszkodni. Harcolj meg TE, azért a pénzért, házért, kocsiért, és legyél TE az, akikre támaszkodnak, és ne te támaszkodj másokra. Legyen mindig előtted a célod, és vegyél hétköznapi példákat a miértekre, hisz hányszor látunk és hallunk olyanokról, hogy a férj gazdag, a nő hozzácsapódott, egy nap pedig a férj úgy dönt, hogy vagy mással, vagy egyedül akarja leélni az életet, és szépen tovább áll, a nőnek pedig semmi nem marad. Vagy rosszabb esetbe, úgy áll tovább, hogy a nő beleegyezik, hisz neki nincs hová mennie, és ezek után már ismeritek a történetet. Ezért ilyen esetben igen is önzőnek kell lennünk azt tekintve, hogy mi, illetve te, a saját álmaidért és céljaidért harcolj, és ebben az esetben ne készíts B tervet, mert az már régen rossz, hisz a világban épp elég dologtól függsz akaratlanul, így ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság nagy úr, és ahelyett inkább válaszd és küzdj a szabadságodért, hogy magadra is büszke lehess!
▶️ Végezetül pedig, szeretném azt tanácsolni neked, hogy merj szembe nézni a saját tükörképeddel! Ez tulajdonképpen az első lépés a talpra álláshoz, a gyógyuláshoz, a célok kitűzéséhez, és eléréséhez. Addig, amíg nem nézel szembe önmagaddal, addig nem fogod ismerni önmagadat. Nem fogsz tudni reális célokat kitűzni, és megvalósítani. Ez egyetlen egy harc, amit meg kell vívnod a menekülés helyett, és egy napon nem csak a sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
Végszóként pedig, azt mondom neked, hogy kezd el MA a változást, ne halogasd holnapra! Kezd el MA megismerni magadat, kitűzni célokat, vagy azoknak eléréséhez kezdj el MA tanulni, fejlődni, vagy tenni!
Kommentben szívesen várom a cikkel kapcsolatos véleményeiteket, észrevételeiteket, és természetesen cikk ötleteket is!:)
Ölel titeket, Izabella
A cikket inspirálta: Nyitott Akadémia - A lélek dolgai című könyve, és Dr. Csernus Imre előadásai, írásai.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése